„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje…”
(Balassi Bálint)
Sárospatakon a Pünkösd nem csak egyházi ünnep, hanem emlékezés is. Egy itt született szentre, asszonyra, anyára, jótevőre. Szent Erzsébet emlékét is élteti a város ezen az ünnepen. Az immár hagyományosnak tekinthető, hiszen idén már a huszonnyolcadik alkalom lesz, Szent Erzsébet Ünnep 3 napos kavalkád a városban. Szombaton a gyermektáncosoké lesz idén a főszerep. Pünkösdvasárnapon rendezik meg Szent Erzsébet ünnepét – ezen a napon minden róla szól, az ő korát elevenítik fel a városban, a Rákóczi vár környékén és a Vízikapunál harci bemutatókkal, történelmi, beöltözős felvonulással. Utóbbinak bárki részese lehet, helyi lakos, turista – a Szent Erzsébet Házban kap ruhát is hozzá. A Pünkösdhétfő a lelki és szellemi feltöltődés és a zarándokok elbocsátásának jegyében telik. Hiszen ne feledjük el, hogy Sárospatak a kiindulópontja, a kassai dóm pedig a végpontja a Szent Erzsébet zarándokútnak, amit gyalogosan járnak végig a hívek. S mi más is lehetne a jelzése, mint a legendás rózsa…
Aki a hosszú hétvégén tehát Sárospatakot választja úti célul, semmiképpen nem csalódik. Kicsi és nagy éppúgy megtalálja a városban a számára érdekes programot június elején, mint a hívő és a világi személy. Szeretettel várjuk a Patakra látogatókat, s figyelmükbe ajánljuk a Hotel Furmint szolgáltatásait – egy kellemes masszázs vagy szaunázás tovább árnyalja a pihenést, a feltöltődést és a kikapcsolódást. Tájékozódjon weboldalunkon! www.furminthotel.hu
Hasznos linkek a hétvége kellemes eltöltéséhez:
https://sarospatak.hu/2022/05/24/xxviii-punkosdi-szent-erzsebet-unnep-reszletes-program/
https://rkegy.hu/szent-erzsebet-haz
http://mtsz.org/turamozgalmak/szent_erzsebet_zarandokut
https://www.szenterzsebetut.hu/
Képek forrása: Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság, Magyar Katolikus Egyház, sarospatak.hu, Kaisergalopp, varosom.hu